Menekülttábort lőttek az izraeliek - egy gyerek meghalt Gázában

Vágólapra másolva!
F-16-os vadászbombázók a palesztin biztonsági erők egyik őrhelyét támadták Gázában. Három palesztin, köztük egy gyerek életét vesztette, száznál is többen pedig megsebesültek. Támadás érte Jasszer Arafat hadiszállásait, illetve egy, a Gázai övezetben fekvő menekülttábort is.
Vágólapra másolva!

Izraeli helikopterek rakétákkal lőtték Jasszer Arafat palesztin vezető irodájának épületét Rámalláhban. Arafat az épületben tartózkodott, de nem sérült meg. Az izraeliek ezenkívül lőtték a palesztin katonai hírszerzés és a biztonsági szolgálat épületeit, valamint bulldózerekkel tették tönkre a gázai repülőteret. A támadások után Izrael sietett közölni, hogy nem Arafat volt a célpontjuk - írja az MTI.

A Gáza elleni támadásban legalább három palesztin - többek között egy 15 éves diák és egy rendőr - életét vesztette, és több mint százan megsebesültek. Az MTI szerint az egyik rakéta egy iskola közelében csapódott be, ahol több gyermek is megsérült.

A Ciszjordániában támadó izraeli helikopterek Nábluszon és Rámalláhon kívül Tul-Karmban is lőttek palesztin célpontokat, többnyire az Arafat vezette palesztin hatóság különböző épületeit.

Izraeli védelmi egységek megerősítették, hogy kedden támadást intéztek egy, a Gázai övezetben fekvő menekülttábor ellen is.

A támadás azután történt, hogy az izraeli kormány kimondta: a palesztin hatóságot olyan szervezetnek tekinti, amely támogatja a terrorizmust. Az izraeli vezetés arról is határozott, hogy keményebben lép fel a palesztinokkal szemben. Olyan terrorizmus elleni harcot helyeztek kilátásba, mint amilyet az Egyesült Államok folytat Afganisztánban a tálibok ellen.