Bin Ladent amerikai katonai bíróság elé állítanák

Vágólapra másolva!
Katonai bíróság elé állítanák Oszama bin Ladent, amennyiben az Egyesült Államok csapatai tudnák őt foglyul ejteni. Az angolok ellenzik a terroristavezérek kivégzését. A hétvégén Afganisztánban előkerült egy videoszalag, amelyet az eddigi egyik legfontosabb bizonyítéknak tartanak bin Laden ellen.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok alelnöke, Dick Cheney hétfőn azt mondta, hogy amerikai katonai törvényszék elé kívánják állítani mind Oszama bin Ladent, mind Omár mollát, amennyiben sikerül őket élve kézre keríteni. "Eddig sem titkoltuk, hogy a terrorszervezetek, valamint a tálib rezsim vezetőit bíróság elé kívánjuk idézni." - mondta az alelnök. A brit kormány részéről Geoff Hoon védelmi miniszter a hétvégén azt mondta: amennyiben angol csapatok fogságába esnének a keresett személyek, csak abban az esetben adnák ki őket az Egyesült Államoknak, ha ott nem kivégzés vár rájuk. A britek az emberi jogok európai egyezményére hivatkozva ellenzik, hogy halálra ítéljék a terroristavezéreket. A szövetséges légierő támadásai vasárnap is folytatódtak a Tora Bora-hegység térségében, a hírszerzés ugyanis úgy tudja, hogy a környéken lehetnek a terroristák fontosabb rejtekhelyei, esetleg maga bin Laden is - írja a BBC.

Az amerikai alelnök azt is hozzátette, hogy Dzsalálábádban a hétvégén a katonák találtak egy videoszalagot, amelyen bin Laden a szeptemberi amerikai terrorcselekményekről beszél. Bin Laden állítólag a történteket elemzi a felvételen, láthatóan mindenről pontos ismerete van. Ezt tartják az eddigi egyik legfontosabb bizonyítéknak a terrortámadások első számú gyanúsítottja ellen. A szalagon bin Laden leendő újabb akciókat említ.

[origo]