<P class="MsoNormal">Első vádemelés a szeptemberi merényletek ügyében

Vágólapra másolva!
Hivatalosan is vádat emeltek az ellen a marokkói származású férfi ellen, aki résztvett a szeptemberi terrorcselekmény előkészítésében. A vádlottra akár halálos ítélet is kiszabható.
Vágólapra másolva!

John Ashcroft amerikai igazságügy-miniszter kedden bejelentette, hogy vádat emeltek a szeptemberi terrorcselekmény kitervelésében való részvétele miatt Zacarias Musszaoui, marokkói származású francia állampolgár ellen. Ez az első vádemelés a merényletek ügyében. A vád alapján a férfire akár halálos ítélet is kiszabható.

Musszaouit először még a nyáron, a bevándorlási törvények megsértése miatt vették őrizetbe az Egyesült Államokban. Előzőleg egy pilótaképző iskola hívta fel a hatóságok figyelmét a férfi gyanús magatartására, mivel csak a repülőgép vezetésére volt kíváncsi, a leszállás technikájának megtanulása már nem érdekelte.

Az 1968-ban Franciaországban született férfi 1994-ben hívta fel magára a francia terrorelhárító hatóságok figyelmét, akkor azonban nem volt ellene elég bizonyíték.

Az elmúlt hónapok során folytatott vizsgálat kiderítette, hogy Musszaoui afganisztáni táborokban kapott terrorista kiképzést, ugyanazokkal a hamburgi kapcsolatokkal rendelkezett és ugyanúgy pilótaleckéket vett az Egyesült Államokban, mint azok az öngyilkos merénylők, akik a szeptember terrortámadásokat elkövették.

A Musszaoui elleni vádiratban az al-Kaida vezetőit illetve Oszama bin Ladent és társait "vád alá nem helyezett összeesküvő társként" nevezték meg.