A hegyeken át menekülnek Pakisztánba a terroristák

Vágólapra másolva!
Egy afgán katonai szóvivő közlése szerint csütörtökön támadást indítanak az al-Kaida még mindig harcoló katonái ellen, miután újra megszakadtak a tárgyalások Tora Bora térségében. Időközben az al-Kaida szervezetének több katonája is az afganisztáni hegyeken át Pakisztánba menekült.
Vágólapra másolva!

Az afgán parancsnokok egyik szóvivője szerint szerdán a kora délutáni órákban megszakadtak a tárgyalások az afgán erők és az al-Kaida terrorszervezet külföldi vezetői között. A szóvivő közölte, hogy csütörtökön támadást indítanak Oszama bin Laden emberei ellen. Az al-Kaida harcosai kategorikusan elutasították, hogy megadják magukat Nangarhar tartomány kormányának, amelynek hadurai vezetik bin Laden hívei ellen a szárazföldi hadműveleteket. A terrorristavezér emberei csupán az ENSZ és saját országaik képviselői előtt tennék a fegyvert. A szóvivő szerint mintegy ezer arab és más nemzetiségű harcos van az al-Kaida soraiban.

Közben Kenton Keith amerikai szóvivő arról számolt be, hogy az al-Kaida több fegyverese Pakisztánba menekült az aganisztáni hágókon keresztül. Keith szerint a Tora Bora környékén összegyűlt harcosok jelentik bin Laden híveinek utolsó nagyobb csoportját.

Teheránban az iráni külügyminisztérium ugyanakkor cáfolta az amerikai NBC hírtelevízió állítását, miszerint tálib vezetők és az al-Kaida fegyveresei Irán felé menekülnek. A minisztérium szóvivője megerősítette: Irán határait lezárták, így ezek a kijelentések alaptalanok.

Korábban:

Ellentmondó hírek az al-Kaida megadásáról