Tüntetések kísérik az EU-csúcsot

Vágólapra másolva!
Brüsszel külvárosában, Laekenben pénteken megkezdődik az Európai Unió szokásos év végi kétnapos csúcsértekezlete. A találkozó idejére több csoport is demonstrációt szervezetett, a brüsszeli rendőrség teljes készültségben van.
Vágólapra másolva!

Az év végi találkozón a 15 kormányfő tárgyal a bővítésről, az unió terrorellenes lépéseiről, az EU-intézmények reformjának következő lépéseiről, és az euró januári bevezetéséről. A csúcsértekezlet második napján a résztvevők találkoznak a tagjelölt országok delegációival. A magyar küldöttséget Orbán Viktor miniszterelnök vezeti.

A találkozóval egy időben tüntetést szervezett az Európai Szakszervezetek Konföderációja, hogy így jelezzék, szerintük az EU nem egyeztet velük a különböző szabályok meghozatalakor. A tüntetésen részt vesz a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének néhány képviselője is. A rendőrök már a holland határon letartóztattak 22 embert, mert késekkel, gázmaszkokkal és rendőrségi rádióadás lehallgatására alkalmas berendezésekkel akartak határt lépni. A tanácskozás ideje alatt négyezer biztonsági ember teljesít szolgálatot, emellett barikádokkal, vízágyúkkal készül a brüsszeli rendőrség az esetleges összecsapásokra.