11 év után újra várja a látogatókat a pisai ferde torony

Vágólapra másolva!
Szombaton nyitott ki újra a pisai ferde torony. A tornyot 11 évvel ezelőtt zárták be, miután az már az összeomlással fenyegetett.
Vágólapra másolva!

A szemlélő lényegében ugyanolyannak látja a tornyot, a valóságban azonban 45 centiméterrel jobban közelít az egyeneshez a korábban erősen elferdült torony.

A megnyitó ünnepséget meglehetősen visszafogott légkörben tartották meg, tekintettel a szeptember 11-én összedőlt New York-i ikertoronyra.

A pisai tornyot 800 évvel ezelőtt kezdték el építeni. Lényegében már a kezdetektől fogva ferde volt, mivel homokos talajra épült. Azóta egyre csak ferdült, míg végül az 1990-es években már összeomlással fenyegetett. A látványosságot ekkor bezárták, és nemzetközi összefogással terv készült a megmentésére. A munkálatok múlt nyáron fejeződtek be, melynem során ellensúlyt építettek az alapoknál.

A jövőben azonban jobban vigyáznak az épületre. Míg korábban bárki felmászhatott a 284 lépcsőn a torony tetejére, hogy gyönyörködjön a kilátásban, ezentúl csak 30-as csoportokban, idegenvezetővel lehet bemenni, így már jó előre be kell jelentkezniük a turistáknak.

A torony "kiegyenesítése" 25 millió dollárba került. A mérnökök szerint most a torony újabb 200 évig garantáltan áll - írta a BBC.