Fejbe lőttek egy brit katonát Koszovóban

Vágólapra másolva!
Egyelőre tisztázatlan körülmények között lőttek fejbe egy brit katonát Pristinában. Azt már kizárták, hogy feladatteljesítés közben érte volna a lövés.
Vágólapra másolva!

Tegnap fejbe lőttek egy brit katonát Koszovóban - erősítette meg a londoni védelmi minisztérium. A dél-szerbiai tartományban szolgáló békefenntartó Pristinában a helyi szerb ortodox templomot őrizte.

A haláleset körülményeit vizsgáló szervek azonban kizárták, hogy a katonát feladatteljesítés közben érte volna a halálos lövés. Peter Hain, brit külügyminiszter azt mondta, a katona halálát nem ellenséges cselekmény okozta.

A dél-szerbiai tartományban állomásozó KFOR erők szóvivője, Ollie Major kapitány a halálesettel kapcsolatban annyit közölt, hogy a brit katonát lőtt sebbel kezelték, majd a sebesült elhunyt - írja a BBC.