Az USA Szomáliára is kiterjeszti a terrorizmusellenes harcát

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok - egy magát meg nem nevező német tisztségviselő szerdai brüsszeli közlése szerint - eldöntötte, hogy Szomáliára is kiterjeszti az Oszama bin Laden irányította terrorszervezet elleni harcot.
Vágólapra másolva!

A hírt kiszivárogtató tisztségviselő az AP szerint azt is elmondta, hogy már nem az a kérdés, fellépnek-e az al-Kaida terrorszervezet ellen a kelet-afrikai országban, hanem csupán az, mikor és hogyan teszik azt. Az amerikai hírügynökség idézi Richard Myer tábornokot, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnökét, aki szerint most gondolkodnak a terroristaellenes harc következő műveleteiről. A tábornok jelezte, hogy Szomália csupán egyik lehetséges helyszíne a terrorizmus elleni további harcnak, és más országok is számításba jönnek. A dpa szerint Haszan Absir Farah, a szomáliai átmeneti kormány miniszterelnöke egy helyi rádióban azt mondta: országa amerikai küldöttséget hívott meg, járjanak utána az al-Kaida terrorhálózat szomáliai jelenlétéről szóló vádaknak.