Szombaton beiktatják az új afgán kormányt

Vágólapra másolva!
A romokban heverő Afganisztán újjáépítését kell megkezdenie a szombaton hivatalba lépő átmeneti afgán kormánynak. A testület beiktatásával ér véget hivatalosan a tálib uralom az országban. Az eseményre sok külföldi megfigyelő hivatalos.
Vágólapra másolva!

Szombaton iktatják be Afganisztán új, ideiglenes kormányát. A kabuli eseményre számos nemzetközi megfigyelő érkezik. Az új kormány beiktatásával ér véget az ázsiai országban hivatalosan a tálibok rendszere - írja a CNN.

Korábban Bonnban ENSZ-konferenciát szerveztek; a tárgyalásokon részt vettek az Északi Szövetség, a pastuk, illetve az iszlám siita ágát követő hazara népcsoport képviselői, valamint a száműzetésben élő Záhir Sah volt afgán király küldöttsége is.

A harminc főből álló kormányt a konferencián kinevezett Hamid Karzai fogja vezetni. Karzai a napokban Rómában járt, ahol az afgán exkirály áldását adta a leendő afganisztáni vezetésre.

A kormány legfontosabb feladatának tekintik a romokban heverő ország újjáépítésének elindítását. Az új vezetésnek egyformán képviselnie kell az Afganisztánban élő számos népcsoport érdekeit is.

Korábban: