Portugália: előrehozott választások márciusban

Vágólapra másolva!
Feloszlatta a parlamentet, és március 17-re előrehozott választásokat írt ki Portugáliában Jorge Sampaio államfő pénteken. A lépésre azután került sor, hogy pártjának az önkormányzati választásokon mutatott rossz szereplését követően a múlt héten lemondott António Guterres szocialista kormányfő.
Vágólapra másolva!

Sampaio az ellenzék kitartó unszolásának engedett, amikor több mint egy évvel előrehozta a 2003 őszére tervezett választásokat. Az ellenzéki - jobbközép irányzatú - szociáldemokraták - akik a helyi választások megnyerésével december 16-án előidézték a politikai válságot - azt remélik, hogy az általános választáson is hasonló mértékben előretörnek majd.

Korábban: