A tálibok kiadnák Omár mollát

Vágólapra másolva!
Az amerikai bombázások leállításáért cserében a tálibok kiadnák vezetőjüket, Mohamed Omár mollát. Az AFP hírügynökség értesülései szerint ez a döntés született a tálibellenes erők és a tálib törzsi vezetők tanácsának hétfő óta tartó tanácskozásán.
Vágólapra másolva!

Magas rangú tálib vezető jelentette be csütörtökön, hogy készek kiszolgáltatni Omár mollát, amennyiben az Egyesült Államok leállítja a légitámadásokat. Erről az AFP hírügynökség számolt be, afganisztáni forrásokra hivatkozva. A tálib parancsnok, Rajesz Bagran annak a körülbelül ezer harcosból álló csapatnak a vezetője, amely a dél-afganisztáni hegyek közé szorult. Bagran a bombázások leállítása, a "további vérfürdők elkerülése" érdekében állítólag arra is hajlandó, hogy feladja magát, katonái pedig letennék a fegyvert.

A hírügynökség értesülései szerint erről a tálibellenes erők és a tálib törzsi vezetők nagytanácsának hétfő óta tartó tanácskozásán született döntés. A washingtoni védelmi minisztériumban ugyanakkor szerdán azt mondták: kételkednek, hogy valóban érdemben folynának ilyen tárgyalások.