Vágólapra másolva!
Ittas volt Zágráb polgármestere, amikor a múlt héten kisebb közlekedési balesetet szenvedett. A városvezető, akit az ellenzék régóta támad, ezúttal felajánlotta lemondását.
Vágólapra másolva!

Milan Bandic zágrábi polgármester kedden felajánlotta lemondását, miután a múlt hét végén részese volt egy koccanásos balesetnek, és mivel az alkoholszonda elszíneződött, az intézkedő zágrábi közlekedési rendőrök elvették a jogosítványát.

A horvát ellenzéki pártok már régóta a szociáldemokrata polgármester lemondását követelték. Ügyéről hétfőn este a Horvát Szociáldemokrata Párt elnöksége is tárgyalt, Ivica Racan pártelnök vezetésével. Az ülés után Racan kijelentette, hogy a sajnálatos esetért Bandic politikai felelősséggel is tartozik. Zágráb képviselőtestülete január 31-én tárgyal majd a polgármester bejelentett lemondási szándékáról.