A cseh külügyminiszter szerint a Szabad Európának költöznie kell

Vágólapra másolva!
A cseh kormány szerint a Szabad Európa Rádiónak mindenképpen el kell költöznie a Prága központjában lévő épületéből. A kormány ezt biztonsági okokra hivatkozva kezdeményezi. A rádió elnöke szerint ezzel meghátrálnának a terroristák elől. A rádióban állítólag azon is gondolkodnak, hogy székhelyüket végleg elköltöztetik Csehországból.
Vágólapra másolva!

Jan Kavan cseh külügyminiszter szerint kizárólag a Szabad Európa Rádión (SZER) múlik, hogy elhagyja-e Csehországot. "A Szabad Európának kell döntenie. Kérésünket, hogy a Cseh Köztársaságon belül költözzön más helyre, lehetetlen úgy értelmezni, hogy az a Szabad Európának 1995-ben adott meghívás visszavonása lenne, vagy azt jelentené, hogy működése Csehországban nem kívánatos. Ezt visszautasítom" - nyilatkozta Kavan a Právo című prágai lapnak.

A SZER 1995-ben költözött át Münchenből Prágába, ahol a városközpontban jelképes egy koronáért megkapta a volt csehszlovák szövetségi parlament épületét.

A cseh kormány biztonsági okokra hivatkozva a tavaly szeptemberi egyesült államokbeli terrortámadások után szólította fel a SZER-t, hogy egyezzen bele székhelyének máshová költözésébe Prágán belül vagy akár azon kívül is.

Ezt Thomas Dine, a SZER elnöke visszautasította, azt állítva: ez a terroristák előtti meghátrálás lenne, ami az amerikaiak számára elfogadhatatlan.

A The Prague Postnak azt nyilatkozta: a csehek tudták, milyen kockázatot vállaltak a SZER-rel. Ha a cseh kormány továbbra is kitart amellett, hogy a rádiót ki kell költöztetni a városközpontból, akkor mérlegelni fogják, hogy esetleg más országba költöznek. A The Prague Post szerint a volt szovjet utódállamokról, illetve volt szocialista államokról lehetne szó.

A Lidové Noviny című konzervatív napilap szerint a SZER berkeiben a Budapestre költözésről is beszélnek.

Milos Zeman cseh miniszterelnök szerdán este megerősítette: a kormány álláspontja változatlan, azt a SZER elnökének véleménye semmiképpen sem befolyásolja.

Kavan szerint a kormány és a SZER képviselői között már megkezdődtek a tárgyalások a költözésről. A cseh védelmi minisztérium adott néhány ajánlatot is, de ezeket a miniszter nem kívánta nyilvánosságra hozni. Kavan szerint a kormányzat hajlandó lenne részt vállalni a költözés költségeiből is. Megismételte: a cseh kormány a SZER alkalmazottainak, illetve a főváros lakosságának biztonsága érdekében akarja a rádió székhelyének áthelyezését.

A mérvadó cseh politikai pártok, valamint a közvélemény támogatják a SZER kiköltözését a prágai városközpontból.