Ketrecekben tartják afgán foglyaikat az amerikaiak

Vágólapra másolva!
Vasárnapig 50 afganisztáni foglyot szállítottak az amerikaiak Kandahárból kubai Guantanamo támaszpontra. A különlegesen fontos rabokat egyenként ketrecekbe zárták, és hamarosan megkezdik kihallgatásukat.
Vágólapra másolva!

A foglyok az al-Kaida terrorszervezet és a tálib hatalom fontos tagjai. Kis csoportokban, C-17-es szállítógépeken vitték őket Afganisztánból Kubába. Az első gépen 20, a másodikon 30 foglyot szállítottak, különleges biztonsági körülmények között. Michael Lehnert tábornok, az amerikai flotta vezető tisztje a legveszélyesebb elemeknek nevezte a foglyokat.

A rabokat először Kandahárban narancssárga ruhába öltöztették, fejükre csuklyát húztak. Így kísérték őket a gépekre, két őr vezette mindegyiküket. A gépen egymásnak háttal, lebilincselve ültették őket. Mindegyik rabbal szemben egy katona ült a gépeken. A második csoport indulásakor a kandahári repülőtér fényeit is kikapcsolták. A különleges biztosításra azért volt szükség, mert az első csoport indításakor ismeretlenek lőni kezdték a repülőteret. Senki sem sérült meg, de a támadókat nem sikerült elkapni.

A különleges foglyokat az amerikaiak magáncellákban tartják a kubai bázison. A celláknak rácsból vannak a falaik, hogy folyamatosan figyelni tudják a rabokat, írja a BBC. A ketrecek padlója betonból van, a tető fából készült. Az Amnesty Intarnational nevű emberjogi szervezet szerint ezekkel a ketrecekkel az USA megsérti a rabok alapvető jogait. A Vörös Kereszt bejelentette, képviselőik hamarosan szeretnék meglátogatni a bázist, hogy ellenőrizzék a fogvatartás körülményeit. Mivel nem amerikai területen vannak, ezért az USA jogrendje elvileg nem vonatkozik rájuk. A rabok fölött nem hagyományos bíróság fog ítélkezni, hanem hadbíróság elé fogják állítani őket.

Donald Rumsfeld, az USA védelmi minisztere azt mondta foglyokról, hogy nem tekinthetőek hagyományos hadifoglyoknak, mert terroristákról, és nem egy reguláris hadsereg tagjairól van szó. Ezért Rumsfeld szerint a hadifoglyokkal való bánásmódot rögzítő genfi konvenció sem vonatkozik rájuk. Ugyanakkor a politikus megígérte, hogy egy bizonyos fokig figyelembe veszik a konvenció ajánlásait, írja a CNN.

A foglyokat hamarosan kihallgatják, és az amerikaiak azt remélik, fontos adatokat tudhatnak meg tőlük az al-Kaida szervezetről. Az amerikaiak nem hadifoglyokként, hanem terrorizmussal vádolt köztörvényesekként kezelik őket. Összesen 2000 fogolynak van hely a kubai bázison.