Lakat alatt Amerika egyik legveszélyesebb bűnözője

Vágólapra másolva!
Elfogtak egy gyilkossággal gyanúsított férfit, aki rajta volt az FBI tíz legkeresettebb bűnözőjének listáján. Christian Michael Longót, akit Mexikóban találtak meg a szövetségi nyomozók, azzal vádolják, hogy tavaly Amerikában megölte feleségét és három kiskorú gyermekét.
Vágólapra másolva!

Longót felesége és három kisgyermekük meggyilkolásával vádolják. A nyomozók szerint 2001 októberében követte el a gyilkosságokat. A többszörös gyilkost az emberölés mellett engedély nélküli repülés miatt is körözték, üldözői elől egyszer repülőgépen menekült el.

Christian Michael Longo fedőnevei a Christopher Longo, Chris Longo, Christian M. Longo, Jason Joseph Fortner, John Thomas Christopher voltak. Az FBI honlapján ez állt az amerikai fiatalemberről: 1974. január 24-én született Iowában, vöröses hajú, kék szemű, és kávéházi felszolgáló. Hátán hegek láthatók. Rendszeresen inzulinoznia kell magát, mert cukorbeteg.

Az FBI mindenkit figyelmeztetett, hogy valószínűleg fegyvert hord magával, és különösen veszélyes. A nyomravezetőnek 50 ezer dollárt ígért a szervezet. A férfi álnéven, lopott hitelkártyával élt Mexikóban egy ideje.