Dohányzásért bocsátottak el egy francia nőt

Vágólapra másolva!
Elküldtek egy alkalmazottat egy főként szalámikészítéssel foglalkozó gyárból Franciaországban. A nő nem tartotta be a szigorú előírásokat, és a mosdóban dohányzott.
Vágólapra másolva!

Egyre szigorúbb a dohányzásellenes kampány Franciaországban. A napokban elbocsátottak munkahelyéről egy nőt, mert munkahelyén, egy élelmiszergyár mosdójában dohányzott. A gyárban nem ő a szigorú tiltó intézkedések első áldozata, előtte már két munkatársát is hasonlóan eltanácsolták dohányzás miatt, ami komoly felháborodást keltett a dolgozók körében.

"Az élelmiszergyárban igen szigorú előírások vannak, azokat szó szerint be kell tartani" - mondta a gyár egyik vezetője. Hozzátette, hogy a dolgozókat többször figyelmeztették az előírásokra, és hogy az üzemből nem hiányzik a dohányzásra kijelölt hely. Az üzem az amerikai óriáslánchoz, a Smithfieldhez tartozik, és elsősorban szalámit gyárt.