Visszatérnének lakásaikba a vulkánkitörés után az emberek

Vágólapra másolva!
Tízezrek próbálnak meg visszatérni a Nyiragongo kitörése után elpusztult Gomába. A segélyszervezetek és a helyi hatóságok azonban megpróbálják lebeszélni erről az embereket.
Vágólapra másolva!

Tízezrek hagyták figyelmen kívül a kongói és a nemzetközi szervezetek felhívását, hogy ne térjenek vissza a Nyiragongo vulkán kitörése után szinte teljesen elpusztított városba, Gomába. A vulkán kitörésének harmadik napján, azt jelentették, hogy nincsenek már kitörések és a láva folyam is hűlt.

A menekülttáborokba zsúfolt több mint ötszázezer menekült között nagy a fejetlenség, a segélyszervezetek arra próbálják meg rávenni a táborokban élő menekülteket, hogy egyelőre ne térjenek vissza Gomába. Sokan úgy nyilatkoznak azonban, hogy nem kívánnak menekültek lenni Ruandában.

Az emberek félnek, de megpróbálják, akár a lávafolyamon keresztül is megtenni az utat - nyilatkozta egy illetékes. Igen ám, de az csak látszat, hogy a láva megkérgesedett, ha valaki a tetejére lép, az könnyen beroppanhat, rettenetes sérülést okozva a próbálkozón testén.

De az emberek mindennek ellenére kétségbeesetten próbálnak meg hazasietni és túlélni - jelentették a helyszínen tartózkodó tudósítók. Goma fele lángokban áll, nincs áram, sem ivóvíz. Jelentések szerint a városból szórványos lövöldözés hallható, a katonaság ugyanis megpróbálja kezében tartani az irányítást.

Eközben földmozgások is érezhetők, ami tovább ront a helyzeten.