New York után Izraelben úszta meg a terrortámadást

Vágólapra másolva!
Vasárnap ismét a halállal kellett szembenéznie annak az amerikai férfinak, aki szerencsésen túlélte a szeptember 11-i New York-i terrortámadást. A zsidó vallású Mark Solokow Izraelben élő rokonait látogatta meg, amikor Jeruzsálemben egy palesztin merénylő felrobbantotta magát a belváros egyik forgalmas utcáján.
Vágólapra másolva!

A 43 éves férfi az izraeli televíziónak elmondta, hogy szeptember 11-én a Világkereskedelmi Központ déli tornyának 38. emeletén tartózkodott, amikor az első utasszállító eltalálta az északi tornyot. Szerencsére sikerült megmenekülnie, mivel még volt annyi ideje, hogy lerohanjon a lépcsőn. Több mint négy hónappal később azonban családjával éppen azelőtt a jeruzsálemi cipőbolt előtt sétált, ahol egy öngyilkos merénylő a testére erősített robbanószerkezettel felrobbantotta magát.

"Hatalmas csattanást hallottam, és aztán azt láttam, hogy szerteszéjjel repülnek a dolgok körülöttem" - emlékszik vissza a jelenleg kórházban ápolt Solokow. "Érzem, hogy sok összefüggés van a két eset között. Mindenesetre a szeptemberi támadáskor jóval szerencsésebb voltam, hiszen most az egész családom részese volt a szörnyű merényletnek." Solokow és felesége több kisebb sérülést és zúzódást szenvedett, míg az egyik lányának meg kellett operálni a szemét. "Ami azt illeti, a szeptember 11-i terrortámadás után megváltoztattuk a tervünk, mivel eredetileg máshol akartunk vakációzni. A tragikus eseményeket követően azonban úgy éreztük, inkább Izraelbe kellene utaznunk" - írja a BBC.