Lezuhant egy iráni utasszállító

Vágólapra másolva!
Fedélzetén 117 emberrel lezuhant egy iráni utasszállító gép. A hegynek ütközött TU-154-esen valószínűleg mindenki életét veszítette.
Vágólapra másolva!

Lezuhant kedden egy iráni utasszállító repülőgép, fedélzetén 117 emberrel. A gépen utazó 104 utas és a 13 fős személyzet az iráni légügyi hatóság információi szerint életét veszítette. A gép az Irán nyugati részén fekvő Horramábád város közelében, közel a repülőtérhez egy hegynek ütközött - jelentette a helyi rádióra hivatkozva a BBC. A gép eltűnésekor a helyi falvak lakói nagy robbanást hallottak.

A gép egy 148 férőhelyes TU-154-es típusú orosz gép volt, az iráni állami légitársaság gépe.

A szerencsétlenül jár gép kedden reggel indult a fővárosból, Teheránból Horramábádba. Egyelőre még nem tudni, hogy mi okozta a tragédiát. A CNN úgy tudja, hogy a szerencsétlenségnek nincsenek túlélői. Szemtanúk helyi orvosokra hivatkozva elmondták, hogy 30 ember biztosan meghalt. Egy helyi lakos szerint a repülőgép teljesen összetört. "Amit én láttam, kétlem, hogy bárki is túlélte volna" - mondta a BBC-nek egy szemtanú.

Több mentőegységet küldtek a helyszínre, de valószínűleg hegymászókra lesz szükség az utasok megtalálásához. Mohammed Hatami iráni elnök vizsgálóbizottság felállítását rendelte el a baleset okainak kiderítésére.