Hónapokon belül támadás indulhat Irak ellen

Vágólapra másolva!
A londoni The Guardian úgy tudja, hogy a Pentagon és a CIA megkezdte egy néhány hónapon belüli támadás előkészítését Irak ellen.
Vágólapra másolva!

A Pentagon és a CIA megkezdte egy néhány hónapon belüli, Irak ellen indítandó támadás előkészítését Szaddám Huszein rendszerének megdöntésére - írta csütörtöki számában a londoni The Guardian. Az amerikai és közelebbről meg nem nevezett diplomáciai forrásokra hivatkozó brit napilap szerint a hadjáratban mintegy kétszázezer katona bevetésére készülnek, és az offenzíva indítását Kuvaitból tervezik. Egy brit külügyminisztériumi illetékes szerint a hadművelet megkezdése nem most esedékes, hanem "hónapok kérdése".

Korábban: