Amerikai kommandósok Irakban

Vágólapra másolva!
Amerikai kommandósok érkeztek Irakba, hogy a helyszínen tanulmányozzák egy katonai hadművelet beindításának lehetőségét. A Szankei Simbun nevű japán lap amerikai katonai forrásokra hivatkozva azt írja, hogy az amerikai kommandósok az ország északi, az iraki kormányzat ellenőrzése alól kieső, kurdok lakta részén működnek.
Vágólapra másolva!

Az újságnak nyilatkozók szerint az amerikai kommandósoknak az a feladata, hogy felbecsüljék a Bagdad ellen küzdő helyi ellenzéki erők nagyságát, megkezdjék ezen erők kiképzését, illetve felmérjék, milyen katonai támogatásra lenne szükségük. A "zöldsapkások" állítólag már kapcsolatba is léptek az északi területeken működő ellenzékiekkel.

A lap - az amerikai védelmi minisztériumból származó értesüléseire hivatkozva - azt is megírta, hogy vannak tervek kiképző bázisok létrehozására Irak déli, síiták lakta területein is, ahol szintén alig-alig érvényesül az iraki kormányzat befolyása. Mindez arra utal: ha az amerikai kormányzat valóban úgy dönt, hogy akciót kezd Szaddám Huszein iraki elnök megbuktatására, akkor ezt jelentős mértékben a helyi ellenzék segítségével próbálja majd végrehajtani, ugyanúgy, mint ahogy az Afganisztánban történt - olvasható az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség jelentésében.