Provokációnak minősítette a cseh házelnök javaslatát a bajor képviselő

Vágólapra másolva!
Provokációnak tartja az Európai Parlament bajor képviselője a cseh házelnök javaslatát, hogy a benesi dekrétumok kerüljenek bele a Csehország EU-csatlakozási szerződésbe. Posselt felszólította a német kancellárt, hogy követelje a dekrétumok eltörlését.
Vágólapra másolva!

Közleményében Bernd Posselt - aki egyben a cseh és az Európai Parlament (EP) vegyes parlamenti bizottságának alelnöke -, leszögezi: Václav Klaus javaslata nem más, mint tudatos provokáció az EP-vel szemben, amely már három ízben követelte a nemzetközi joggal ellentétes dekrétumok eltörlését.

A bajor képviselő szerint jellemző, hogy Klaus "ezeket a rasszista dekrétumokat most hirtelen az EU-jog szintjére akarja emelni, azok után, hogy Zeman miniszterelnök csaknem négy évvel ezelőtt arról biztosította Schröder kancellárt, hogy azok érvényüket veszítették. Klaus kezdeményezése azonban azt bizonyítja, hogy változatlanul érvényben vannak".

Posselt felszólította a német kancellárt, hogy ne hallgasson többé a benesi dekrétumok témájával kapcsolatban, és a bajor, az osztrák és a magyar kormányfőhöz hasonlóan követelje, hogy még Csehország EU-csatlakozása előtt töröltessenek el a dekrétumok.

Korábban:

Lemondta soproni látogatását a cseh és a szlovák miniszter