Harci gépek kísértek egy indiai utasszállítót

Amerikai és kanadai harci repülőgépek fogtak közre az Atlanti óceán fölött egy Boeing 747-est, amint az Londonból New York-felé repült. A riasztást akkor adták le, amikor a londoni Heathrow repülőtér egyik biztonsági őre úgy vélte, hogy egy utas emlékeztet az egyik olyan gyanúsítottra, aki a szeptemberi New York-i és washingtoni merényletek után kiadott listákon szerepel.
A gyanúsítottat a gép leszállását követően azonnal közrevették a biztonságiak. A kihallgatás során azonban sikerült tisztázni az utas személyazonosságát, akit az amerikai biztonsági szervek szabadon bocsátottak – írja a BBC. A férfi brit állampolgár volt, és egy hölgy társaságában utazott, akit szintén leszálltottak a gépről a biztonságiak. A férfi azért vált gyanússá az egyik őr számára, mert arab neve volt. Az ellenőrzés után folytathatta útját.

A Bombay-ből induló gépen 378 utas és 19 fős legénység tartózkodott. Az utasok szinte semmit sem vettek észre az incidensből. A gép landolását követően a kapitány csak annyit közölt, hogy rendőrök szállnak fel a gépre, és lekísérik az egyik utast.

A New York-i rendőrség elismerte, hogy a biztonságiak már egy-két utassal konfliktusba kerültek amiatt, hogy gyanúsnak találták és ezért átvizsgáltatták őket. Azonban a szeptember 11-i amerikai terrortámadás után fokozott ellenőrzéseket vezettek be.