Éhségszrájkolnak a tálib foglyok

Vágólapra másolva!
Ötödik napja éhségsztrájkoknak a kubai Guantánamón fogva tartott tálibok és al-Kaida-tagok. A 300 fogoly közül csak 13 tudta megállni, hogy öt napig semmit ne egyen.
Vágólapra másolva!

A 300 letartóztatott közül vasárnap 91 tagadta meg a reggelit, 81 pedig az ebédet. 13 olyan fogoly van, aki az éhségsztrájk meghirdetése óta egyáltalán nem evett - mondta a guantánamói támaszpont szóvivője. Hat fogvatartottat a hétvégén infúzióra kellett tenni, mert annyira kiszáradtak.

A táborőrök a turbánnal kapcsolatban azt mondták, hogy a jövőben is viselhetnek a foglyok turbánt, de az őrök bármikor megvizsgálhatják őket, tehát levehetik a turbánt a fejükről.

A tábor szóvivője közölte: nem hagyják, hogy a fogvatartottak kárt tegyek magukban vagy éhezzenek - írja a BBC.

Korábban:

Csecsenek is vannak Guantánamón