Kormányválság fenyegeti Izraelt

Vágólapra másolva!
A Munkapárt az izraeli kormánykoalícióból való kilépést fontolgatja Ariel Saron miniszterelnök és a Likudhoz tartozó több miniszter legfrissebb megnyilvánulásai után. A politikusok a palesztinok elleni még keményebb fellépésért szálltak síkra.
Vágólapra másolva!

A Háárec szerdai számában azt írja, hogy a pártvezetők többsége a koalíció felbontása mellett van, de a pártelnök, Benjámin Ben Eliezer védelmi miniszter korainak tartja a lépést.

A Munkapárt, amely 23 képviselőjével a knesszet legerősebb frakcióját alkotja, csütörtökön tárgyalja meg következő lépéseit - adja hírül az izraeli napilap.

Simon Peresz külügyminiszter a keddi négyórás kabinetülés után nyíltan bírálta Saronnak a palesztinokkal szembeni engesztelhetetlenségét, és kijelentette: egy évvel ezelőtt nem lépett volna be a koalícióba, ha tudta volna, milyen politikát fog Saron folytatni. Saron hétfőn úgy vélte, hogy Izraelnek "fájdalmas csapásokat" kell mérnie a palesztinokra, mielőtt visszatérne a tárgyalóasztalhoz. Meir Sitrit (Likud párti) igazságügyi miniszter még rátett egy lapáttal, hangoztatva: a palesztinokat olyan keményen meg kell büntetni, hogy "a végén könyörögjenek a tűzszünetért".

A Háárec szerint Peresz meg akarja nyerni pártját annak az Ahmed Korei palesztin parlamenti elnökkel közösen kidolgozott béketervnek, amely a tűzszünet életbe lépését követő néhány héten belül előirányozza a palesztin állam Izrael általi elismerését. Saron ezt kereken elutasította.

Saron lemondta a jövő hétre kitűzött londoni és madridi látogatását, tekintettel a robbanásveszélyes közel-keleti helyzetre.