Hó nehezíti az afganisztáni harcokat

Vágólapra másolva!
Hóvihar miatt megtorpant az egy hete indított Anaconda nevű hadművelet Kelet-Afganisztánban. A barlangokba visszahúzódott tálib erők elleni harcba újabb csapatokat vetnek be amerikaiak és szövetségeseik. Bush elnök szerint további veszélyes bevetések várnak még a szövetségesekre.
Vágólapra másolva!

Egy hete kezdődött az Anaconda nevű hadművelet Afganisztánban. Az ország keleti részében, a pakisztáni határ közelében 3000 méteres hegyek között folyik az akció. A térség barlangjaiban és bunkerrendszerében több száz tálib, és az al-Kaida csoporthoz tartozó harcos vetette be magát. Pakisztáni, csecsen és üzbég zsoldosok is vannak a rejtőzködők között.

Eddig 2000 amerikai, afgán kormánypárti és szövetséges NATO katona vett részt keresésükben, a héten több száz tálib harcost öltek meg. Az amerikai légierő által is támogatott hadművelet szombatra virradóra azonban megtorpant.

Donald Rumsfeld védelmi miniszter az offenzíva elakadását a rossz időjárással indokolta: "Az idő egyszerűen borzalmas" - mondta. A szakadó hó miatt az USA harci gépei nem tudnak felszállni, a szárazföldi csapatok nehezebben közlekednek, és az ellenség könnyen elbújik a behavazott hegyek gyomrában.

A már felvonult 2000 katonához további 1000 fő erősítést indítottak. Bush elnök pénteken Floridában azt mondta, a háború tovább folytatódik, és még biztosan eltart egy ideig. Pontos határidőt nem mondott, csupán annyit közölt, hogy további veszélyes bevetések várnak még az amerikaiakra - jelentette a BBC.

Az Anaconda akció első hetében nyolc amerikai és hét afgán kormánykatona vesztette életét. A háborúnak a fővárosban, Kabulban is voltak áldozatai. Fegyverek begyűjtése és megsemmisítése közben három dán és két német katona vesztette életét, és egy francia tűzszerész életveszélyes sérüléseket szenvedett.