A DSS nélkül alakult meg Vajdaság új kormánya

Vágólapra másolva!
A Vajdaságban megalakult az új, átalakított kormány, amelyben egyetlen helyett sem kapott a jugoszláv államfő vezette Szerbiai Demokrata Párt (DSS). Azért volt szükség a kormány - Tartományi Végrehajtó Tanács - átalakítására, mert a tartomány nemrégiben köztársasági törvény révén visszakapta autonóm hatásköreinek nagy részét, ami többletfeladatokat ró a tartományi adminisztrációra.
Vágólapra másolva!

A Djordje Djukic kormányfő által előterjesztett és elfogadott javaslat szerint az új kormánynak 16 tartományi titkára - minisztere - és öt kormányalelnöke lesz. A DSS-nek korábban két képviselője volt a tartományi kabinetben, de ezentúl nem lesz egy sem.

A Vojislav Kostunica vezette párt "kiközösítése" elsősorban annak tudható be, hogy a DSS a szerbiai kormánykoalíció (DOS) tagjaként mind köztársasági, mind tartományi szinten sok esetben ellenzéki magatartást tanúsított. A DOS pártjai közül például a DSS volt az egyetlen, amely nem szavazta meg az autonómiatörvényt.

Rade Marinkovot, a DSS kormányalelnökét már a tavalyi év végén leváltotta a parlament, mert egy alkalommal társaságban állítólag "késekkel és tankokkal" fenyegette meg a vajdasági autonómiát követelőket.

Velibor Radusinovic, a DSS parlamenti frakcióvezetője politikai tisztogatásnak és a tisztségekkel való kufárkodásnak nevezte a párt kizárását a tartományi adminisztrációból. Az új tartományi kormányban négy helyet kapott a Zoran Djindjic szerb kormányfő vezette Demokrata Párt, emellett Djordje Djukic kormányfő is a DS-nek a tagja. Négy hely jut a Nenad Canak parlamenti elnök Vajdasági Szociáldemokrata Ligájának, három a Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ), egy-egy helyet kap a DOS többi pártja, illetve lesz két pártonkívüli kormánytag is.