Izrael kivonult a hét elején elfoglalt területekről

Vágólapra másolva!
Elhagyták az izraeli csapatok azokat a palesztin területeket, amelyeket a hét elején foglaltak el. A palesztinok szerint politikai trükkről van szó, amivel Izrael be akarja csapni a világot. Pénteken hajnalban az izraeli katonák leőttek két pelesztint, egyiküknél gránátokat és fegyvereket találtak.
Vágólapra másolva!

Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy kivonta csapatait azokról a területekről Ciszjordániában és a Gázai-övezetben, amelyeket a hét elején foglalt el - írja a BBC. Az izraeli erők több mint száz páncélozott járművel kedd hajnalban hatoltak be Rámalláh városába.

Az elmúlt 20 év legnagyobb szabású izraeli offenzíváját lezáró bejelentésre azután került sor, hogy a térségbe látogatott Anthony Zinni, az Egyesült Államok közel-keleti megbízottja. Zinni tűzszünetet akar elérni a felek között.

A palesztinok politikai trükknek tartják a csapatok visszarendelését. Jasszer Abed Rabo palesztin tájékoztatási miniszter úgy vélte, hogy Izrael a kivonulással be akarja csapni a világot és az amerikai kormányzatot.

Az AFP izraeli katonai forrásokra hivatkozva közben arról számolt be, hogy izraeli katonák pénteken hajnalban lelőttek két palesztint, köztük egy rendőrt, a Gázai övezetben. Az egyik férfire akkor nyitottak tüzet a katonai járőrök, amikor társával megkísérelt behatolni egy zsidó telepre. A katonák automata fegyvereket és gránátokat találtak a helyszínen. Az izraeli katonák egy másik palesztint is lelőttek a Gázai övezet déli részén fekvő Rafah körzetében. Az áldozat egy rendőr volt, akit saját háza előtt értek a halálos lövések. Az épület a Gázai övezet és Egyiptom határán fekszik.

A 17 hónapja, 2000 szeptembere óta tartó palesztin felkelésben az AFP hírügynökség szerint összesen 1530 ember vesztette életét, köztük 1182 palesztin és 343 izraeli.