Feljelentették a wampersdorfi vonatbalesetért felelős vasutast

Vágólapra másolva!
Az osztrák Neue Kronen Zeitung szerint a 6 ember életét kioltó februári wampersdorfi vonatbaleset ügyében folytatott nyomozást lezárták, s feljelentést tettek az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) egy dolgozója ellen. A férfit azzal vádolják, hogy a fékek ellenőrzése nélkül engedte útjára a szerelvényt.
Vágólapra másolva!

A kedden este előre közreadott hírt a bűnügyi rendőrség illetékese megerősítette azzal, hogy a feljelentést a napokban eljuttatják az ügyészségre. Az 50 éves férfit azzal vádolják, hogy a szerelvény átrendezése után engedte a szerelvényt elindulni anélkül, hogy az utolsó kocsin pontosan ellenőrizte volna a fékek működését. Ha ezt megteszi, észlelnie kellett volna, hogy nincs fékhatás, mert egy szelepet elzártak. A bűnügyi rendőrség szerint a vonat vezetőjét nem érheti szemrehányás a történtek miatt.

A wampersdorfi balesetnél február 26-án a GYSEV Sopron felől érkező, fék nélkül maradt tehervonata összeütközött az ÖBB kamionokat és azok sofőrjeit szállító, Magyarország felé tartó vonatával. A két nehéz szerelvény ütközése összeroncsolta a sofőröket szállító személykocsit, hat ember - köztük négy magyar kamionos - életét vesztette, 16 személy megsérült, közülük több magyar súlyosan. Már a vizsgálat első napjaiban fény derült a baleset okára: Sopronból a GYSEV vonata úgy indult, hogy az utolsó vagont lekapcsolták a fékrendszerről. Ez nem tilos, és nem is ritkaság, ám a szerelvényt Ebenfurthban átrendezték, s a fékezetlen vagon a mozdony utáni harmadik helyre került, ezzel fék nélkül hagyva a mögötte haladó összes kocsit.

A rendezés utáni előírásos ellenőrzésnél ez kiderült volna, így ennek az ellenőrzésnek az elmaradása okozta az utóbbi 30 év legsúlyosabb ausztriai vonatbalesetét.

Korábban:

Eltemették az ausztriai vonatbaleset áldozatait