<P class="MsoNormal">Papok és bírók a gyerekpornó-terjesztésben

Vágólapra másolva!
Egy gyermekpornó-hálózat leleplezésekor csaknem 90 embert tartóztattak le az Egyesült Államokban, köztük katolikus papokat és rendőrtiszteket. Több letartóztatott bevallotta, hogy szexuálisan zaklattak gyereket.
Vágólapra másolva!

Amerika 20 államában csaknem 90 embert tartóztattak le, amikor lelepleztek egy gyerekpornó-hálózatot. Az amerikai igazságügy-miniszter, John Ashcroft elmondta, hogy a letartóztatottak között vannak katolikus papok, rendőrtisztek, nővérek és egy iskolabusz-vezető.

Összesen 89 embert tartóztattak le és vádolnak azzal, hogy interneten keresztül terjesztettek gyerekekről készült szexuális grafikákat. Az FBI vizsgálata 14 hónappal ezelőtt kezdődött, amikor egy houstoni titkosügynök felfedezett három üzenetcsoportot. Azóta több mint 320 esetben vizsgálódtak a rendőrök, egy gyanúsított öngyilkos lett.

A letartóztatottak mind a társadalom elismert tagjai: gyerekekkel foglalkozó edzők, nevelők, papok és még egy bíró is vizsgálat alatt áll. A vádlottak nem csak képek kereskedésével foglalkoztak, ugyanis bizonyítékokat találtak szexuális zaklatásra is. A letartóztatottak közül 27-en bevallották, hogy molesztáltak gyerekeket. A bezárt internetes oldalak közül az egyiknek körülbelül 7000 tagja volt - írja a BBC.