A szenátorok szerint Arafat nem teljesítette ígéreteit

Vágólapra másolva!
Pénteken az amerikai szenátus több mint fele felszólította Dick Cheney alelnököt, hogy ne találkozzon Jasszer Arafattal, amíg a palesztin vezető nem tesz többet az erőszak megfékezéséért. A Fehér Ház vasárnapi döntést igért, amelyben elbírálják, hogy Arafat mennyire teljesítette a korábbi feltételeket a magas szintű találkozóval kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

A pénteken nyilvánosságra hozott levélben az 52 aláíró szenátor szerint Arafat nem teljesítette az általa vállalt kötelezettségeket, amely szerint békésen rendezik a palesztinok és az izraeliek közötti konfliktust. A szenátorok Arafatot határozott és szervezett fellépésre szólítják fel. Amíg ezen lépéseket nem teszi meg, szerintük az amerikai alelnöknek nem kéne találkoznia vele. Továbbá biztosították Izraelt a támogatásukról, valamint megerősítették, hogy a polgárainak a biztonsága érdekében joga van a "szükséges és megfelelő lépéseket" megtenni.

Az aláírok közt mindkét párt - a demokrata és a republikánus - szenátorai megtalálhatóak, úgy mint a demokrata Hillary Clinton és a szenátus demokrata többségi vezetője, Tom Daschle, vagy a korábban Al Gore mellett alelnökjelölt Joseph Lieberman.

Az alelnök, aki mostanában érkezett haza közel-keleti körútjáról, kijelentette, hogy visszatérne a régióba, hogy Arafattal találkozzon, ha a palesztin vezető komolyan gondolja a tűzszüneti javaslatokat. Cheney a korábban George Tenet CIA igazgató által elkészített Tenet-terv lépéseire hivatkozott, amely az amerikai kormányzat hivatalos álláspontját képviseli. A terv szerint a tűzszünet kezdetével egy nyugalmi időszaknak kell elkezdődnie, amely a tárgyalások újrakezdését lehetővé tenné.

Bush elnök közölte, hogy a találkozás feltételeit Cheney alelnök fektette le, és a jelenleg is a régióban tartózkodó különleges megbízott Zinni tábornok feladata mérlegelni a találkozó létjogosultságát. "A találkozó akkor jöhet létre, ha Arafat elnök azt teszi, amit tennie kell, és mindezt időben teszi", mondta Bush. Egy vezető fehér házi tisztségviselő megerősítette, hogy Zinni jelenleg is a döntésen dolgozik. "Mivel ő az elnök embere a régióban, az ő feladata a nehéz döntések meghozatala. Ha Zinni szerint megfelelő az időzítés, a találkozó létre fog jönni".

A találkozókat csütörtökön egy időre felfüggesztették az újabb robbantások és összecsapások miatt. Az izraeli miniszterelnök szóvivője szerint a csütörtöki jeruzsálemi robbantást végrehajtója az Al Aksza Mártírjainak Brigádja szervezet tagja volt, és őt már egy héttel korábban letartóztatták a palesztin hatóságok, azonban börtönbe szállítása közben nyoma veszett.

A feszültséget fokozza, hogy Arafat szabad mozgását korlátozza az izraeli vezetés, akinek a jövő héten az Arab Liga találkozójára kéne utaznia Bejrútba. A Bush kormány egyik vezető tisztségviselője szerint Sharon izraeli miniszterelnöknek engedélyeznie kéne az utazást, de emellett megemlítette, hogy az alelnök és Arafat találkozójának lehetőségét nem kötik az izraeli döntéshez- írja a CNN.

Korábban:

Öt palesztint lelőttek Gázában