A Hamasz merényletsorozattal fenyegetőzik

Vágólapra másolva!
A Hamasz palesztin radikális iszlám fegyveres csoport katonai szárnya csütörtökön azzal fenyegette meg Izraelt, hogy a 21 emberéletet kioltó netánjai terrorakció után a merénylethullámot fog indítani Izrael ellen.
Vágólapra másolva!

A csütörtök délben kiadott közleményében a Ezzedin el-Kasszám Brigádok megállapítja, hogy az Abdel Baszet Odeh által egy netánjai szállodában végrehajtott hadművelet része volt a brigádok küzdelmének, "de csak mérsékelt csatája a terrorista Saron és náci kormánya ellen indított hadjáratának".

"A bejrúti arab csúcsértekezlettel időben egybe eső hadműveletünk világos üzenet az arab vezetőknek: népünk tudja, miként szerezze vissza szülőföldjét és jogait" - olvasható a terrorszervezet közleményében, amely a továbbiakban jelzi: mindaddig folytatja merényleteit, amíg "Izrael ártatlan palesztin gyermekeket, asszonyokat és öregeket öldös" - olvasható a közleményben.