Választás nélkül maradna a pakisztáni elnök

Vágólapra másolva!
Népszavazást írnak ki Pakisztánban arról, hogy kívánják-e további öt évre államfőnek az ország jelenlegi elnökét, a puccsal hatalomra jutó Pervez Musarrafot. Az ellenzéki szervezetek szabad választások kiírását követelik.
Vágólapra másolva!

Népszavazást tartanak Pakisztánban arról, hogy a jelenlegi elnök, Pervez Musarraf hatalmon maradhat-e további öt éven át. A népszavazásról szóló javaslatot egyhangúlag fogadta el a kormány. A döntést a kabinet tagjainak, a tartományi kormányzóknak és a katonai vezetőknek az értekezlete előzte meg - írja a BBC.

Musarraf elnök pénteken szól a pakisztániakhoz, hogy ismertesse a népszavazás részleteit. Az államfő jelenleg pártvezetőkkel tárgyal.

A volt pakisztáni államfő, Benazir Bhutto és hívei ellenzik a referendumot. Bhutto szerint arról van szó, hogy Musarraf legalizálni akarja a katonai jelenlétet az államvezetésben. Ők a szabad választások kiírását követelik.