Ecevit sajnálja a népirtás kifejezés használatát

Vágólapra másolva!
Bülent Ecevit török kormányfő szombaton sajnálatát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy két nappal ezelőtt a palesztin területeken folyó izraeli katonai akciókat népirtásnak nevezte.
Vágólapra másolva!

Ecevit a kormányzó török Demokratikus Baloldali Pártja (DSP) parlamenti képviselői előtt tette e kijelentését, amely nagy megütközést keltett Izraelben. Pénteken a Reutersnek adott interjújában már tompítani próbálta szavainak élét, mondván, hogy csupán nyugtalanságát akarta kifejezni. Szombaton pedig Ankarában újságírók előtt sajnálatának adott hangot amiatt, hogy ezt a szót használta, és hogy ezzel ilyen felháborodást váltott ki.

Törökország egyike azoknak a muzulmán országoknak, amelyeknek jó kapcsolatai vannak Izraellel és a palesztinokkal egyaránt. Az elmúlt években Törökország szoros katonai együttműködést alakított ki a zsidó állammal. Ugyanakkor a török közvélemény élesen elítéli az izraeli hadsereg ciszjordániai megszállását.

Az elmúlt napokban nagyszabású Izrael ellenes tüntetéseket rendeztek az országban, ellenzéki politikusok pedig arra szólították fel az ankarai kormányt, hogy mondják le a 668 millió dolláros harckocsi-modernizálási üzletet Izraellel.

Anadolu Ajansi