Főbe lőtte magát a volt jugoszláv belügyminiszter

Vágólapra másolva!
A jugoszláv szövetségi parlament bejárata előtt önmaga ellen fordította fegyverét Vlajko Stojiljkovic volt szerbiai belügyminiszter, a hágai Nemzetközi Törvényszék egyik vádlottja. A történtek idején a helyszínen tartózkodott Balla Lajos Laci magyarkanizsai polgármester, szövetségi képviselő, aki megerősítette, hogy Stojiljkovic pisztolyával főbe lőtte magát. A B92 szerint Stojiljkovic túlélte az öngyilkossági kísérletet.
Vágólapra másolva!

A B92 belgrádi rádió kórházi forrásokra hivatkozva jelentette, hogy Stojiljkovicot fejlövéssel szállították kórházba, a golyó keresztülment koponyacsontján. A kórházban azt mondták, hogy működnek az áldozat életfontosságú szervei.

Az öngyilkosság után Aleksandar Vucic radikális képviselő a parlament épületében felolvasta Stojiljkovic búcsúlevelét. "Ezzel a cselekedettel a jugoszláv parlament felsőházának képviselőjeként tiltakozásomat fejezem ki a DOS és a montenegrói Együtt Jugoszláviáért tömörülés bábkormányának, amiért szétveri Jugoszláviát, népünk legnagyobb ellensége, Javier Solana részvételével. Tiltakozom az ország alkotmányának és törvényeinek kíméletlen áthágása, az árulás és a kapituláció politikájának folytatása ellen. Tiltakozom a nemzeti méltóság elveszejtése, a nemzetgazdaság megsemmisítése és kétmillió polgár szociális nincstelenségbe való taszítása ellen. Polgárok, hazafiak, tudjátok hogyan kell bosszút állni halálomért" - áll a búcsúlevélben.

Stojiljkovic búcsúlevelében tettéért közvetlenül felelőssé teszi Zoran Djindjic szerb kormányfőt, Vojislav Kostunica jugoszláv államfőt, Dragisa Pesic szövetségi kormányfőt, Miroljub Labus kormányalelnököt, Dragoljub Micunovic parlamenti elnököt és a montenegrói Együtt Jugoszláviáért koalíció vezetőit. A jugoszláv parlament alsóháza csütörtökön fogadta el a törvényt a hágai Nemzetközi Törvényszékkel való együttműködésről. A belgrádi sajtóban általános volt az a vélemény, hogy Stojiljkovicot az elsők között adják ki Hágának.

"Megállt a parlament előtt, elővette a pisztolyát, és lőtt. A parlament biztonsági személyzetének nem volt ideje, hogy megakadályozza" - mondta Balla, aki szerint a golyó a homloklebenynél fúródott a képviselő fejébe, és néhány centivel mögötte hagyta el a koponyát. A mentő tíz perc múlva érkezett a helyszínre.

Balla személyesen ismerte Stojiljkovicot, akitől néhány hete vonta meg a parlament a mentelmi jogot. Balla szerint Stojiljkovic belügyminiszterként nyilvánvalóan tudott sok mindenről, ami a milosevici korszakban történt. A felelősségre vonás körüli hercehurca nagyon megviselte. Egy alkalommal, amikor a parlamentben a hágai törvényről folyt a vita, Stojiljkovic elsírta magát, vélhetőn erős lelkiismeret-furdalást érzett a múltban történtekért - mondta Balla.

Stojiljkovic 1997 áprilisától 2000 októberéig volt szerb belügyminiszter, és beosztásából kifolyólag őt terhelte a felelősség a rendőri erők koszovói cselekményeiért. Hága, illetve a szerb hatóságok feltevése szerint Stojiljkovicnak közvetlen köze volt a "hűtőkocsis ügyhöz", azaz tudott arról, hogy az 1999-es háború első heteiben hűtőkamionokban több száz koszovói albán holttestét szállították a tartományból Szerbia több pontjára, hogy eltüntessék a rendőri brutalitások nyomait.

Dragan Karleusa, a szerb rendőrség szervezett bűnözéssel foglalkozó osztályának vezetője tavaly májusban azt mondta, hogy Slobodan Milosevic volt jugoszláv államfő személyesen utasította Stojiljkovicot a nyomok eltüntetésére. Karleusa szerint a hűtőkocsis ügyet Stojiljkovic nyilvánította államtitokká.

Korábban: