Robbanás egy tunéziai zsinagóga közelében

Vágólapra másolva!
Az izraeli külügyminiszter szerint merénylet történt Tunéziában, amikor csütörtökön felrobbant egy teherautó egy zsinagóga közvetlen közelében. A hivatalos álláspont szerint elképzelhető, hogy baleset történt. A robbanásban öten meghaltak, köztük négy német turista.
Vágólapra másolva!

Felrobbant egy teherautó egy Tunisz melletti zsinagóga közvetlen közelében. Öten meghaltak, húszan megsérültek a detonáció következtében. A hivatalos álláspont szerint baleset történt. A Reuters által megkérdezett szemtanúk szerint azonban a helyi zsidók elleni támadásról lehet szó. Az utóbbi időben felerősödött palesztin-izraeli konfliktus miatt ugyanis egyre több fenyegetést kaptak a tunéziai zsidók.

Az izraeli külügyi szóvivő azt mondta az AFP tudósítójának, hogy egyértelműen merényletről van szó. A tunéziai zsidó közösség vezetője azt mondta, hogy a robbanás következtében négy német turista is életét vesztette. A tuniszi magyar nagykövetség szerint a tuniszi hatóságok nem tudnak róla, hogy magyar állampolgár bármilyen módon érintve lett volna a katasztrófában - mondta a külügyi szóvivő csütörtök délután.