Ausztria

Vágólapra másolva!
A jobboldal előretörése Ausztriában kezdődött, ahol 1999-ben az akkor még Jörg Haider vezette Szabadságpárt kormányra került, koalícióban az osztrák Néppárttal.
Vágólapra másolva!

Jörg Haider

A Szabadságpárt 1999-ben 26,9%-ot szerzett, éppen annyit, mint a Néppárt. Akkori vezetője Jörg Haider lemondott a pártelnökségről, és a kormányban sem vállalt szerepet. Helyette Suzanne Reiss-Passer külügyminiszter állt a párt élére. Reiss-Passer kevésbé radikális politikus, és nem terhelik múltját olyan megütközést keltő kijelentések, mint amiket Haider mondott. (Haider egyik emlékezetes beszédében például a harmadik birodalom foglalkoztatáspolitikáját dicsérte, és rendszeresen részt vesz második világháborús háborús veteránok találkozóin.) Haider azonban nem szállt ki a politikából, ő Karintia tartomány kormányzója, ahol legutóbb pártja 42%-ot ért el. Legutóbb néhány hete okozott nemzetközi bonyodalmat, amikor baráti látogatást tett a nyugaton évek óta teljesen elszigetelt iraki elnöknél, Szaddám Huszeinnél. Sajátos külpolitikájához tartozik jó kapcsolata a líbiai diktátor, Kadhafi elnök fiával. A mostani európai szélsőjobbra jellemző módon Haider is tesz szélsőségeket elutasító gesztusokat is. 1995-ben kipenderítette pártjából azt a képviselőt, aki koholmánynak nevezte a holokausztot. Néha maga is visszakozásra kényszerül, mint például idén januárban, amikor elnézést kért azért a beszédéért, ahol egy szóviccel élcelődött az izraeli miniszterelnökön, mocskot hozó mosóporhoz hasonlítva Ariel Saront.