Annan a dzseníni vizsgálóbizottság feloszlatását javasolja

Vágólapra másolva!
Az izraeli hadsereg április eleji dzseníni akciójával kapcsolatos vádak kivizsgálására létrehozott ENSZ-bizottság feloszlatását javasolja Kofi Annan ENSZ-főtitkár, mert az izraeli kabinet keddi döntése, amely szerint nem fogadja a tényfeltáró testületet, értelmetlenné teszi a jelenleg Genfben várakozó bizottság további együtt tartását.
Vágólapra másolva!

Kieran Prendergast politikai ügyekben illetékes főtitkár-helyettes jelezte a Biztonsági Tanácsnak, hogy Annan értelmetlennek tartja a Martti Ahtisaari finn exelnök vezetése alatt létrehozott bizottság további készenlétben tartását.

Hetekkel ezelőtt döntött a BT a testület létrehozásáról, amerikai kezdeményezésre. Az volt a cél, hogy az alkalmi nemzetközi testület állapítsa meg a helyszínen: megalapozottak-e az izraeli részről cáfolt palesztin vádak, amelyek szerint az izraeli hadsereg alakulatai tömegmészárlást rendeztek a ciszjordániai Dzsenín menekülttáborának polgári lakosai körében.

Az izraeli kormány először hozzájárult a tényfeltáró bizottság munkájához, később azonban feltételeket szabott fogadásához. Mindenekelőtt személyi összetételének megváltoztatását követelte, mert - szerinte - Izrael-ellenes elfogultsággal gyanúsítható tagjai vannak.

Az ENSZ-főtitkár most úgy ítéli meg a helyzetet, hogy nem érdemes tovább várni az izraeli kormány álláspontjának megváltozására, mert minden elmúló nappal kilátástalanabbá válik, hogy a bizottság még érdemi munkát végezhet a helyszínen. Mire az izraeli kormánytól megszabott feltételek mindegyike teljesülne, már nem lenne semmi értelme a vizsgálóbizottság munkájának - fejtette ki a főtitkár érveit helyettese.

A dpa úgy értesült diplomáciai forrásokból, hogy nagy lökést adott Annan döntéséhez az az amerikai jelzés, amely szerint Washington megakadályozná a Biztonsági Tanácsban a dzseníni vizsgálat kikényszerítését.

Izrael ezt szabta feltételül George Bush amerikai elnök ama követelésének teljesítéséhez, hogy a zsidó állam állítsa vissza Jasszer Arafat palesztin elnök mozgásszabadságát.

Korábban:

Lövöldözés Arafat hivatalánál