Izrael nem engedi be az ENSZ-küldöttséget

Vágólapra másolva!
Az izraeli biztonsági kabinet kedden úgy döntött, egyelőre nem teszi lehetővé, hogy az ENSZ tényfeltáró küldöttsége a dzseníni palesztin menekülttáborba utazzon. Palesztinok szerint ugyanis az izraeli hadsereg lemészárolt 50 embert a menekülttáborban. Az izraeli kormány elutasító döntését azzal indokolta, hogy nem teljesültek a küldöttség fogadásához szabott feltételek.
Vágólapra másolva!

Izrael már egy hete halogatja a küldöttség fogadását, mondván hogy tart a testület Izrael-ellenes elfogultságától, amely miatt a bizottság élesen bíráló hangvételű jelentést készíthet a dzseníni menekülttáborban április elején végrehajtott izraeli katonai akcióról.

A palesztinok azzal vádolják az izraeli hadsereget, hogy vérengzést hajtott végre, több száz palesztint megölt a Ciszjordánia északi részén lévő menekülttáborban, és most megpróbálja leplezni a nagy számú polgári áldozat megölését. A palesztinok ezért felszólították az ENSZ-t, hogy azonnal menesszen tényfeltáró küldöttséget Dzsenínbe.

Izrael hevesen tagadja a palesztin vádakat és azt hangoztatja, hogy katonái heves ellenállásba ütköztek a menekülttáborban, az általuk megölt mintegy 50 palesztin pedig csaknem kivétel nélkül fegyveres volt.

Az ENSZ-küldöttség az eredeti tervek szerint múlt szombaton kereste volna fel a dzseníni tábort. Izrael azonban napokig az út elhalasztását sürgette, ara hivatkozva, hogy nem teljesültek a küldöttség személyi összetételével és felhatalmazásával kapcsolatos követelései. Izrael azt szeretné ellenőrizni, hogy ki tehet tanúvallomást a küldöttség előtt és milyen iratokat terjesztenek majd a háromfős testület elé.

Korábban: