Elindult Belgrádból két hágai vádlott

Vágólapra másolva!
Nikola Sainovic volt jugoszláv kormányalelnök és Momcilo Gruban, a boszniai Omarska fogolytábor egykori őrparancsnoka csütörtök Belgrádból Hollandiába repült, hogy önként feladja magát a Nemzetközi Törvényszéknek. A jugoszláv politilusokat az albán polgári lakosság és bosnyák rabok ellen elkövetett bűnökkel vádolják.
Vágólapra másolva!

A belgrádi repülőtéren összegyűlt újságírók nem látták sem Sainovicot, sem Grubant, amint felszálltak a menetrendszerinti amszterdami járatra. Indulásukról a két vádlott ügyvédje tájékoztatta a sajtót, és korábbi bejelentésekből is tudni lehetett, hogy mindketten a csütörtök reggeli járattal repülnek Hágába.

Sainovic szövetségi kormányalelnök volt. Slobodan Milosevic 1996-ben koszovói "megbízottjának" nevezte ki: ő felelt az EBESZ koszovói ellenőrző misszióval való együttműködésért, és a szerb küldöttség tagjaként részt vett a rambuillet-i béketárgyalásokon.

A hágai vádirat szerint Sainovic Miloseviccsel, Milan Milutinovic szerb elnökkel, Vlajko Stojiljkovic volt szerb belügyminiszterrel és Dragoljub Ojdanic volt vezérkari főnökkel együtt eltervezte, ösztönözte és végrehajtotta azt a terrorkampányt, amely a koszovói albán polgári lakosság ellen irányult 1999 januárja és májusa között.

A vádlottak közül Stojiljkovic három hete öngyilkos lett, Ojdanic a múlt héten önként adta fel magát Hágának, míg Milutinovicról úgy hírlik, hogy csak elnöki mandátuma lejártáig, azaz őszig nem áll a törvényszék elé.

Gruban ellen az a vád, hogy nem akadályozta meg a horvát és bosnyák nemzetiségű foglyok meggyilkolását, megerőszakolását, bántalmazását és kínzását az északnyugat-boszniai Prijedor melletti Omarska fogolytáborban.

Toma Fila, Sainovic ügyvédje reményét fejezte ki, hogy védence néhány hónapon belül visszatér Hágából, miután megkapta Belgrád garanciáit, s sikerül megegyeznie Carla Del Ponte hágai főügyésszel arról, hogy a per kezdetéig szabadlábra helyezzék.

A 23 hágai vádlott közül hatan jelentették be, hogy önként feladják magukat Hágának: Ojdanicon, Sainovicon és Grubanon kívül Milan Martic, a horvát hadsereg által felszámolt Krajinai Szerb Köztársaság volt elnöke, Mile Mrksic, az úgynevezett "vukovári trojka" három tisztjének egyike, illetve Vladimir Kovacevic, aki ellen - több társával együtt - Dubrovnik lövetése kapcsán emelt vádat a hágai törvényszék.