<P class="MsoNormal">Különös bombariadó a Reichstagban

Vágólapra másolva!
Bombariadó miatt lezárták és átkutatták a német parlament alsóházának helyt adó Reichstagot. Az épületben robbanószer előállítására alkalmas összetevőket találtak két állítólagos újságírónál, akik tesztelni akarták a biztonsági rendszert.
Vágólapra másolva!

Egy különös bombariadó miatt lezárták és átkutatták péntek éjjel a jelenleg a német parlament alsóházának helyt adó Reichstag épületét, majd reggel újra megnyitották.

A berlini rendőrség letartóztatott két férfit, aki azt állította, hogy az épület biztonsági rendszerét teszteli. A Bundestag tetőtéri éttermének egyik toalettjében leptek meg őket, robbanószer előállítására alkalmas összetevők birtokában.

Az állítólagos újságírókat, akik a Max című, kéthavonta megjelenő folyóirat munkatársának vallották magukat, már szabadon engedték. A 38, illetve 43 éves férfinál kénre, sóra és szénre bukkantak. Egyikük rendelkezett ugyan sajtóigazolvánnyal, de olyan különleges passzusuk nem volt, amely feljogosította volna őket, hogy bejussanak a Reichstag belső részeibe is, ahol az alsóházi honatyák üléseznek. Ügyükben az államügyészség jár el.

Az incidens után kiürítették a Reichstagot, nyomozókutyák bevonásával tüzetesen átkutatták, de nem találtak semmi gyanúsat. Az épület üvegkupoláját szombat reggel, a szokásos nyolc órai időpontban megnyitották a nagyközönség előtt - közölte a szóvivő.

Reichstagban egyébként több százan dolgoznak, előcsarnokát és tetőteraszát pedig turisták ezrei keresik föl nap mint nap. A második világháború alatt súlyosan megrongálódott, történelmi nevezetességű épületet az 1990-es évek közepén teljesen felújították, és Berlin egyik fő idegenforgalmi nevezetességének számít.