Bambuszból faragtak műlábat a kis zsiráfnak

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Egy japán állatkerti lakos különös műtéten esett át. A kilenc hónapos zsiráf, Taiyo, márciusban eltörte jobb lábát az akitai állatkertben, amikor egy zebra elgáncsolta, és elesett.

Az állatkert orvosai begipszelték a lábát, de áprilisban már elhalt szöveteket fedeztek fel a kötés alatt. A kis zsiráf élete emiatt veszélybe került, ezért az állatorvosok 40 cm-nyi részt amputáltak, gyógyulás után pedig egy 10 cm átmérőjű bambuszrudat erősítettek a térdizületéhez, aminek a végére gumisapkát erősítettek, hogy megakadályozza az elcsúszását. A műtét hat órát tartott; a zsiráfgyerek jól halad a gyógyulás útján.