Szerbia: 80 tonna csempészett cigarettát égetnek el

Vágólapra másolva!
Csaknem nyolcvan tonna csempészett cigarettát égetnek egy szerbiai hőerőműben jelképezve azt, hogy a belgrádi hatóságok határozottan fel kívánnak lépni a balkáni szervezett bűnözés legjövedelmezőbb válfaja, a cigarettacsempészés ellen.
Vágólapra másolva!

A mintegy tízmillió euró összértékű, kétmillió doboz csempészett cigarettát a Nikola Tesla obrenováci hőerőműben égetik el, s jó néhány napig eltart, amíg a lángok martalékává válik a hatalmas mennyiségű illegális dohányáru. A napokig tartó cigarettaégetés kezdetén jelen voltak a szerbiai kormány tagjai, a többi között Zoran Djindjic kormányfő is. Sajtótájékoztatóján a csempészés elleni közös regionális fellépés fontosságát hangsúlyozta. Djindjic közölte, hogy Szerbia területén át csakis zárjegyes dohányárut engednek át, minden más szállítmányt ezentúl megsemmisítenek.

Bozidar Djelic pénzügyminiszter rámutatott arra, hogy a demokratikus hatalomváltás óta Szerbiában több mint 300 tonna cigarettát koboztak el, 430 csempész akadt fenn a hatóságok hálóján. Zoran Zivkovic belügyminiszter szerint az előző rezsimben a politikai csúcsvezetés ösztönzésével virágzott fel a cigarettacsempészés, s hatalomváltás után ezeket a bűncsatornákat fel kell számolni. A balkáni országok pénzügyminiszterei a múlt heti pristinai találkozójukon egyetértésre jutottak abban, hogy a térség államai vállvetve lépnek fel a balkáni cigarettacsempészet ellen.