Újabb támadás indiai katonák ellen

Vágólapra másolva!
Indiai források szerint négy hindu katonát meggyilkoltak, másik tizet pedig megsebesítettek azok az iszlám fegyveresek, akik vasárnap egy indiai katonai táborra támadtak Kasmírban. Eközben a két atomhatalom határán - nehéztüzérség bevetésével - tovább lövik egymást a felek, az elmérgesedett kapcsolatok miatt, szombaton az indiai kormány kiutasította az országból a pakisztáni nagykövetet.
Vágólapra másolva!

Egy támadót sikerült az indiai rendőröknek lelőniük, a többi támadót még keresik azt követően, hogy vasárnap reggel Kasmír India által felügyelt részén muszlim fegyveresek géppisztolyokkal és kézigránátokkal felszerelkezve, megtámadtak egy indiai kiképzőtábort. A támadásban - indiai források szerint - négy hindu katona meghalt, másik tíz pedig megsebesült. A támadással a Laskar-i-Taiba nevű pániszlám fegyveres csoportot vádolják.

Az eset öt nappal azután történt, hogy egy másik katonai tábor elleni támadás során legkevesebb harmincan meghaltak. A két szomszédos atomhatalom elmérgesedett viszonyára jellemző, hogy tegnap Pakisztán indiai nagykövetét kiutasították az országból.