Bush elleni merénylettől tartanak Berlinben

Vágólapra másolva!
Nem lesznek égő barikádok, könnygáz, követ dobáló tüntetők az amerikai elnök látogatása alatt - ígéri a német rendőrség. A szervezet tízezer tagja biztosítja George W. Bush, amerikai elnök szerdai 19 órás berlini látogatását. Bejelentkezett a szélsőbal is, amelynek tagjai Bush kiűzését, és nagy csatát ígérnek.
Vágólapra másolva!

Az amerikai elnök testi épségéért felelős rendőrségi csoportnak nagy fejtörést okoznak a már jó előre bejelentett tiltakozó megmozdulások, amelyek egyesek szerint a genovai G-8-as csúcs ellenes tüntetésekhez hasonló helyzet hozhatnak. A rendőrség hermetikusan lezárja a Reichstag és Brandenburgi kapu környékét. A német fővárosban ritkán tapasztalt biztonsági intézkedéseket foganatosítanak.

Az interneten, a szélsőbal által terjesztett propaganda szerint Busht olyan fogadtatásban részesítik, amely mellett eltörpülnek a berlini május elsejei összecsapások. A német biztonsági erők egy az amerikai elnök ellen irányuló merényletet sem zárnak ki. A német rendőri vezetés a keményvonalas védekezést és a "null tolerancia" elvén fog eljárni, vezetőik nyilatkozata szerint.

Az amerikai Secret Service, amely Bush személyi biztonságáért felelős, a német biztonsági erőkkel karöltve, centiméterről - centiméterre átvizsgálják a látogatási útvonalat, és azokat a helyeket, ahol az amerikai elnök előreláthatóan megfordul. Csak akkor lehetnek a biztonságiak nagy bajban, ha Bush, elődjéhez Bill Clintonhoz hasonlóan spontán útvonal változtatásra adja fejét. Clinton berlini látogatása során egyszerűen benézett egy neki szimpatikusnak tűnő vendéglőbe, testőrei nagy rémületére.

Az előkészülethez tartozik a látogatási útvonalon lévő szemetesek eltávolítása, az úttesten lévő aknák fém tetejének lehegesztése. Ezen felül az útvonalat mesterlövészek biztosítják.