Martic tagadja a hágai vádakat

Vágólapra másolva!
Milan Martic, a horvátországi szerbek egykori elnöke tagadta kedden a hágai Nemzetközi Törvényszék előtt, hogy utasítást adott volna zágrábi polgári célpontok lövetésére hét évvel ezelőtt.
Vágólapra másolva!

A Nemzetközi Törvényszék a hadijog megsértésének vádját emelte Martic ellen Zágráb 1995 májusi lövetéséért. A vád szerint a horvátországi szerb erők Martic utasítására polgári célpontokat lőttek két napon át. A szerb vádlott azt állította kedden megtartott első hágai meghallgatásán is, mint mindig, hogy a rakéták katonai célpontokra voltak irányozva.

Martic 1994-ben vált a nemzetközi közösség által el nem ismert, egykori Krajinai Szerb Köztársaság elnökévé. Az egykori horvátországi szerb vezető önként ment Hágába a múlt szerdán, hogy feleljen a vádra az ENSZ által létrehozott törvényszék előtt, amely az előző évtized délszláv háborúiban elkövetett háborús bűnök ügyeit tárgyalja.