Haider magára marad az Európa-fórumon

Vágólapra másolva!
Joschka Fischer német külügyminiszter lemondta részvételét egy berlini Európa-fórumon, miután tudomására jutott, hogy a tanácskozásra meghívták Jörg Haidert, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jobboldali populista politikusát is. Fischer távolmaradását szóvivője jelentette be hétfőn.
Vágólapra másolva!

A külügyminiszterrel azonos okból bojkottálja a rendezvényt Walther Stützle, a német védelmi minisztérium államtitkára is. A "Végeredmény: Európa" című, kedden kezdődő kétnapos fórumra a szervezők - a Deutschlandradio Berlin, a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung napilap és az Alkalmazott Politikatudományok Központja - számos európai politikust hívtak meg, köztük Josep Piqué spanyol külügyminisztert. Haider szereplését a második nap végére időzítették, amikor a tervek szerint két újságíró kérdéseire válaszol a szabadságpárti politikus. Meghívását a szervezők azzal indokolják, hogy a szélsőjobboldali populizmus előretörésének szintén szerepelnie kell az unió jövőjével foglalkozó eszmecsere témái között.