Örökre szocialista maradna Kuba

Vágólapra másolva!
Kuba örökre szocialista állam marad - ilyen értelmű betoldást javasolnak a karib-tengeri szigetország alkotmányába Kuba társadalmi szervezetei. Hétfőn rendezték meg Havannában a kubai tömegszervezetek (szakszervezetek, egyetemi és katonai szervezetek, nőszervezetek) országos gyűlését, itt született határozat az alkotmánymódosítási javaslatról.
Vágólapra másolva!

A népi kongresszus következő ülésén várhatólag elfogadja a tömegszervezeti gyűlés javaslatát. A kubai alkotmány első cikke éppen azt a megállapítást tartalmazza, hogy Kuba szocialista állam. A módosítás annyi lenne az új javaslat értelmében, hogy belekerülne "az örökre az is marad" fordulat. A szocialista rendszer tüntető igenlése válasz George Bush május 20-i beszédére, amelyben az amerikai elnök piacgazdasági reformokhoz és szabad választások megrendezéséhez kötötte a Kuba ellen érvényben levő amerikai szankciók megszüntetését.

Fidel Castro államfő, kommunista pártvezető, aki 43 éve áll az ország élén, felszólította hétfőn a kubaiakat, hogy minél többen vegyenek részt egy szerdára tervezett havannai tömeggyűlésen, ezzel tiltakozzanak Bush követelései ellen. Az utóbbi három szombaton három kubai tartományban rendeztek hasonló gyűléseket, és Castro részt vett mindegyiken. A múlt szombaton félmilliós tömeg képződött egy ilyen gyűlésen.