Mobillal a forgalmi dugó ellen

Vágólapra másolva!
Nagy-Britanniában és Svédországban a mobiltelefonokat hívják segítségül a forgalmi dugók elkerüléséhez. Az autókkal araszoló mobilok által kibocsátott jelekkel ugyanis teljes közlekedési térképet rajzolhatnak fel a szolgáltatók.
Vágólapra másolva!

Az új közlekedésfigyelő rendszer azon alapszik, hogy a mobiltelefonok bekapcsoláskor kapcsolatba lépnek a legközelebbi telefonközponttal, és ezáltal pontosan meghatározható, hogy hol tartózkodik a telefon tulajdonosa. Ahogy a telefont egy másik körzetbe viszik, ott is jeleket bocsát ki a legközelebbi központba, így pontosan követhető a telefon, illetve tulajdonosának az útja. Több száz telefontulajdonos nyomon követésével teljes közlekedési térképet lehet felrajzolni, az esetleges dugók is jól meghatározhatók. A pontos közlekedési információkhoz azt az adatot is felhasználják majd a szolgáltatók, hogy hány hívást kezdeményeznek az autósok, mivel a dugóban megnő a hívások száma. A rendszer kidolgozói szerint az eddigieknél pontosabb közlekedési információkhoz lehet jutni ezzel a módszerrel. Az új módszert egyelőre tesztelik Nagy-Britanniában és Svédországban - írja a BBC.