<P class="MsoNormal">24 halott egy pekingi internet-kávézóban

Vágólapra másolva!
Feltehetően diákok az áldozatai annak a tűzvésznek, amely egy pekingi internet-kávézóban tombolt vasárnap hajnalban. A lángokban 24 fiatal veszett oda, 13-an megsérültek. Szemtanúk szerint a helyiségben rekedtek az ablakrácsok miatt nem tudtak kimenekülni.
Vágólapra másolva!

Huszonnégyen meghaltak és 13-an megsebesültek abban a tűzvészben, amely egy Pekingi internet-kávézóban tombolt. A tűz vasárnap hajnalban keletkezett a kínai főváros egyik egyetemi negyedében. A tűzoltók egy órán keresztül küzdöttek a lángokkal. A tűz keletkezésének okát nem tudták megállapítani, ahogy az áldozatok kiléte sem ismert még. A hatóságok feltételezik, hogy zömében diákok voltak. A szemtanúk szerint az égő helyiségben rekedtek a rácsos ablakok miatt nem tudtak kimenekülni.

Az internet-kávézók roppant népszerűségnek örvendenek a kínai fiatalok körében. A homályosan megvilágított helyiségeket üzemeltetőik nehéz ajtókkal próbálják meg álcázni a hatóságok elől. Néhány hete a kínai kormány aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a fiatalok egyre nagyobb számban egyre több időt töltenek szörföléssel az interneten, ezért szigorúbb szabályozásra szólított fel - írja a BBC.